I think... :))

Létünk legszomorúbb ténye az, hogy a reményeinkkel és törekvéseinkkel lassan elkopunk. Hiába beszéljük rongyosra a szánkat, akkor sem fognak megváltozni a dolgok, csak akkor, ha próbálunk tenni érte. Semmi sem fog egyszerűen az öledbe hullni, de ez köztudott. Mégis sokszor elfog egy olyan érzés, mely a reményre késztet újra és újra, s közben ölbe tett kézzel várunk a csodára, amit mi tehetnénk meg. Pontosan hogy is van ez? Erőt kéne venni magunkon. Ha már nincs erőnk, az azt jelenti, hogy már alig élünk...Mennyi értelme is van az ember életének?...Talán annyi, amennyit ki tud hozni a saját erejéből és végrehajtja, azt amit eltervezett egykoron. :)